Szűcs Roland: Reménybe törve

 

Turulszárnyak vésték,

az égre fel...

A hajnal pirosló csíkjait.

Virág nyílt kelyhet fakasztva,

egy nemzet álmai.

Angyalok hozták testét,

fénylőn: a szent Koronát.

A hitbe vetett remény,

Örök zálogát.

A hajnal pirosló fénye,

átizott a fehér havon.

A mezők zöldjét átölelve,

a szirmok fölé fátylat font.

 

A béke mohón hasítva szét,

folyót, földet, s hegyeket.

Testéből mindent mi szép volt,

karmaival kitépett.

Egy pillatásra...

de mégis oly messze.

Űzte egymástól a szíveket.

Fátyla dicső színeit,

így gyalázta meg.

A hajnal pirosló fénye,

azóta kóborol a fehér havon.

Mezők zöldjét, ha megtalálná,

átölelné újra-e hont.

 

 

Szűcs Roland: Múlhatatlan

 

Csendes fénysugár,

játszik szobám falán gyengéden.

A múlt kezéből az emlékeim elkértem.

De fájnak az emlékeim,

és a magány lyukat üt a falba.

Remegve reszket az érzés,

Mely ezt létre hozta.

Pergő hullámai sodornak magukkal,

örökre talán...

Mint elhaló érzés olyan a lyuk,

szobám rideg falán.

Csak nézem rajta keresztül

A kint zajló életet,

Vágyakozóan a szótlan,

Kimondott szerelmet.

Lassan sátrát bontja az est,

Borítva éjsötét haját.

Vakká lesz szemem, 

Többé már nem lát.

Fák nélküli erdőkben bolyongva,

Keresem arcát tovább,

Mit belém égetett,

Szívemben élő mosolyát.

Érzem nem veszthetem el,

Szüntelen keresem.

Látni fogok újra ha meglelem.

 

 

 

 

Oldal: Barátok és ismerősök versei
Régi és új versek, kapott novellák, saját történetek - © 2008 - 2026 - magan-versek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat