Régi és új versek, kapott novellák, saját történetek

Saját versek amik a szívemől szólnak, kevenc versek csodás íróktól, rövidebb hosszabb novellák

A vén diófa
 
Lepihentem az öreg matracra
s csak hallgatom a szelet,
mely a vén diófa ágai közt neszel.
Felnézek az agg fára
az idő tépte ágára,
s eszembe jut dédapám
Ki ültette hajdanán...
Most levelek közt madár dala szól,
Ni, ott egy fészek s egy madár vígan búg.
Gerlepár, s egy új élet dalol.
Ezernyi levél mi bosszúságot okoz,
Ősszel, mikor egyesével lehull.
Most hűs szellő járja át zöldjét,
életet adó árnyék s fedél.
Árnyékot adó oltalom
alján Kormi alszik s doromból nagyon.
Hallgatom pici falum zaját,
fűrész hangja alvásra invitál.
De a gyereksereg megtalált,
hűs habok tárt karokkal vár.
Vén diófa bölcsen hallgat,
s helyet ad a hűs lomb alatt.      2018. Augusztus 2.
 
 
A pici csillagocska
 
Egy pici csillag húzott át a sötét égen,
egy kérés kapott szárnyra ezen az éjjel.
Pici csillag pici fénnyel,
egy magányos szív félénk kérésével.
Bizonytalanul pislogott utoljára,
rám kacsintott, s meghallgatta sóhajom.
Arcomon mosoly suhant keresztül,
fájó szívem újra doboghat féktelenül.
 
Régen meghalt a pici csillagocska,
de sóhajomat még továbbadta,
megértő kezekbe került az utolsó sóhaj.
 
Messzi távolban valaki csak erre várt,
hogy átvegye a pici csillag utolsó akaratát.
Eljött értem, s fogja két kezem,
szívem ismét meleg s szeret.
Nem halott ügyért áldozta fel magát
a pici csillagocska a sötét ég teraszán.
Már ő vigyáz rám, s nem a pici láng,
mely lehullott értünk egy augusztusi éjszakán.
 
 
Kormi cica
 
Kicsi, fekete gombóc van a kezemben,
arcom puha szőrébe temetem.
Az illata oly mesés
meleg mint a nap, s puha, mint a szél.
 
Reszket és fél, szinte vacog szegény,
új ház, új illatok s veszély.
De szemecskéje kíváncsi és vizslató,
itt nincsen kutya ez megnyugtató.
 
Pár nap s már fut, játszik,
kergetőzik és bújócskázik.
Ha meglát, elém szalad,
nem fél, tudja, mi mindent szabad.
 
Kezembe fogom a kis gombócot,
pici szíve őrülten dobog.
Símogatom puha szőrét,
doromból és játszik tüstént.
 
 
Évnap
 
Tavasz:
Mint a reggel, új ruhával köszönt.
Virágba borulnak a fák,
könnyed színekben pompázik a határ.
Selymes zöld, üdén símogat,
madárszó üdén mosolyogtat.
 
Nyár:
Mint a kora délután, erősebb az összhatás,
lágy meleg szellő csókra csábít.
Élénk színek táncba hívnak,
nyár gyümölcse éhesen sír a lombok alatt.
 
Ősz:
Mint az este:
Bohókás színkavalkád, bálba csábít.
Édes, lédús gyümölcsök, mint a szerető csókja:
Követelőző, mohó éj ígéretével csábító.
 
Tél:
Mint az éjszaka.
Fáradt tánc után ledobják a fák a színes ruháikat.
Álomba szenderülnek, köd s pára paplan alatt.
Majd ahogy nő az éj, hó dunnát húz magára
S mély álom köszönt a tájra.       2018. október 20.
 
 
 
Fájdalom
 
Elbújt, nem találom, hagyom,
megyek tovább az úton, megállok,
hátranézek, hátha meglátom.
 
Virágok néznek vissza rám vádlón,
lehajtom fejem, elmosolyodom..
Így vagytok szépek,
ahogy a szél s a nap csókol,
melegen s szelíden.
 
Távolban sötét fellegek gyűlnek,
sietnék, de megállít egy apró rezdülés,
felnézek, de nem látom.
Lépek tovább, de tudom, hogy ott van...
 
Szivárványt látok a fák alatt,
öröm jár át, tudom, várnak.
Lépek tovább, de a gondolat még megvan...
 
Elbújt! Elbújt!- kiabál a szivárvány.
Ha megtalál összeroskadok,
tudom, hogy közel van, sötétedik,
a virágok is sírnak, engem hívnak.
 
Szívem vadul ver, ismerős érzés,
felnézek s belehasít a szívembe,
nem is kellett keresnem, Ő keresett engem!
 
"Megtalált" - kiállt a szivárvány,
térdre esem, arcomra kiül a kín:
Megtalált a Fájdalom!
Körbeölel, fájó csókot lehel az arcomra.
 
Torkom ósszeszorul, fuldoklom,
múlt árnyai körbetáncolnak,
kezükbe veszik a szívemet, s szorítják.
Szemem tágra nyitom, zuhanok...
 
Puha kezek kapnak el,
elém jöttek a színek.
Fájdalom tova suhan, de hallom ám:
"Egyszer megint eljövök" - újra megtalál...  2018. május
 
 
 
Elmúlt idők
 
Hej! Ha megszólalnának a falak,
Elpirulnának a fák.
Hosszú évek sóhajait magukba zárják,
meséket zeng a szél: fényes tornác s ablakok - 
Minden bujaságot benntartott.
Virágok ölelték körbe a fát,
ének s nyögés szállt ki az ablakon át.
Boldogság s béke angyala lakott itt.
Midőn egy ifjú tör az ég felé,
a vhar madara végig söpört az öreg fán...
Gyász és üresség e falak alatt...
Egy vándor megpihen az öreg fa gerincén,
pislog kettőt, s újra hallja
az elmúlt idők énekét.     2018. június
 
 
 
Búcsú
 
Nem vártad meg a jó hírt, 
hogy meglátogatunk.
Igazad van...mehettünk volna rég...
Bocsánatot kérünk ezért.
Sokszor eszünkbe jutottál,
megszerettünk téged,
bár nem sokat voltál velünk.
A jókedvednél csak a szíved volt nagyobb.
Beteg lettél, de mégis bíztál és mosolyogtál...
Felemésztett, de Te nem adtad fel.
Most mégis angyalok jöttek érted.
Nyugodjál békességben...
Isten veled Csabi...
Majd még találkozunk...       Haas-Gechten Csaba emlékére
 
 
Temető
 
Fáj a karom, nehéz a terhem,
lenézek s mosolyt csal a szememre.
Vagy három tucat virág pihen, 
nyugodt helyre megyünk,
hol az ember megpihen.
Színes kardok pihennek kinyúlva,
piros, kék, fehér s rózsa.
Tarka is akad, meg mályva.
Lassan sétálok, nyugvó nap rám legyint,
szivárványról szökött színcsík tárul elém.
Se vége se hossza még íve sincs, 
csak két - három sín
meglógott a szivárványról, nézd!
Leteszem súlyos terhem,
válogatom szépen csendben.
Egyet ide egyet oda,
négy váza van idestova.
Végzek csendben s öntözök,
körülöttem virágözön.
Hallgatom a csendet mi körbeölel,
nyugodt, csendes s békés.
Itt pihennek sokan és oly rég.
Itt pihenek majd én is,
ősökkel körülvett meghitt szentély.
 
 
A Hold
 
Hazafelé, buszon ülve,
fáradtan tekintek a sötétségbe.
Nicsak, egy fényes folt
rám tekint kajánul.
Mintha tudná, hogy rám fér
egy kis fény vagy melegség.
Pirulva mosolyog,
mintha a poénon nevetne,
mit hangtalanul dobok feléje.
Játszik nevetve, el-elbújik,
csillagokkal is kacérkodik.
Pirosból aranyba öltözik,
mikor egy - egy felhő mögé elbújik.
Teli hassal nevet, kacag,
fényesővel utat mutat.
Vidáman lépkedek haza,
búmat csillag-szekérre felraktam.
Messze viszi csillag-úton a sötétbe,
kacajok kísérik a messzeségbe.
Lassan jön a pír vidámsága.
Álomfoszlány zsong körbe.
Kacagások halk nesze oly távol,
buja csókkal tovább táncol. 
Nyugodt álmot szór rám az égbolt,
holnap újra táncba hív a kacér had,
de most búcsúzik a vidám legény.
az évszázadok vidám bohóca.     2018. július 31.
 
 
Körhinta
 
Szívem dübörög a basszus ritmusára,
magasan szárnyalok az akkordok hangjára.
Körbe-körbe visz az álmok szárnya,
lehunyt szemmel gyermekkorba szállva.
A szél átsuhan a ruhámon, megborzong az álom, 
a nap körbeöleli az arcomat s vállam,
s mosoly suhan át rajtam.
Kitárt karommal átölelem a világot,
magamhoz ölelem a lemenő nap utolsó kincsét.
Lüktet a vérem, forog körbe-körbe...
Egy apró rezdülés elűzi az álmokat,
lassítok, majd megállok...
De nem tágítok.
Újra érzem a lüktetést,
elindul a táj, újra szabad a vágy:
Repülni, mint a madár.            2018. augusztus 11. 
                                           Tápszentmiklósi Rock fesztivál
 
 
 
Szomorú vagyok
 
Szomorú vagyok, mert nem szeretsz,
szomorú vagyok mert nem kedvelsz,
szomorúan nézek az ablakon át,
ködös, őszi záporon át.
 
Szomorúan nézel fel rám,
szemedben könny csillan...netán?
Könny vagy esőcsepp...ki tudja,
szomorú szemed eltitkolja.
 
Elhajtasz már s nézek utánad.
Talán nem látlak többé már.
De szomorú szívemben őrizlek 
téged, mint egy szomorú dalocskát.
 
Füst jelzi, hogy itt voltál,
De elbúcsúzni nem akartál.
Szeretet kísérjen utadon.
Szeretlek még, de te ezt nem tudhatod.
 
 
Emlékszel?
 
Emlékszel még? Mennyit játszottunk,
kergetőztünk, fogócskáztunk,
fürödtünk és strandlabdáztunk?
Elfelejtenéd ezt mind egy meggondolatlan szó miatt?
 
Szomorú az ég is, velem együtt gyászol,
nem szólsz hozzám, mintha nem is léteznék.
Mondd, mit érek én neked?
Tán egy papírt, melyet telefirkálsz és eldobsz?
 
Mondd meg ha bánt valami,
ne dobj el, hátha van még egy kis hely,
amire ráírhatod, hogy "selejt",
de szomorú szívem sose felejt.
 
Hiába mondod, hogy "bocs".
Nem bízok már benned,
majd megint eldobsz,
ha betelik a fehér papír, amire rajzolsz.
 
 
Összevisszaság
 
Magam előtt látom a két szép szemedet.
Különös fény játszott benne, mikor engem hívtál,
Mikor öleltél, szemed ragyogott,
Mint a gyertya apró fénye az éjszakában.
Szerelmünk is egy kis gyertyalángra hasonlított.
Égett, majd kialudt, melyet az éjszaka ellopott.
Kerestem, de csak sötétben tapogatóztam,
de a lángocskát nem találtam.
Láttam egy halvány derengést...
De felkelt a nap és örökre elveszett.
Te sem vagy már mellettem... Ő is elveszett...
Csak egy meleg csonk maradt a gyertyából
Még őrzi szerelmed melegét...de lassan kihűl...
S nem marad más, csak puszta ridegség...
 
 
Tanulság
 
Vihar dúl a lelkemben,
nem tudom már, mit is higgyek.
A csodás órák rég elmúltak! Szomorú vagyok!
De te sem vagy már, hogy megvígasztalj.
Ostoba gondolat, hisz elhagytál,
miért pont Te vígasztalnál?
Nem búsulok, hisz fiatal vagyok én.
Találok társat ki vigyáz reám.
De téged sosem feledlek, jó tanár voltál.
Másnak is szüksége volt rád.
De vigyázz!
Lesz egy leány, ki veled is csak játszik,
mint Te énvelem.
Szívem megfájdul, de így van ez jól.
Hisz miért pont Te lennél kivétel ez alól!
 
 
 
Régi szerelem
 
Elmúltak az évek, régen láttalak.
Mikor? Óhh, már nagyon régen...
Felnéztem, a szemed engem nézett.
Szemed, ugyanúgy mosolygott, mint régen.
Nagy óhh, de nagy szerelem voltál,
de csak plátói, amiről te nem tudtál.
Feletted is elteltek az évek,
nevemet még tudod...nem értem.
Jó volt látni a mosolyod,
mely annak idején engem megfogott.
Melegséget és örömöt hoztál e napon,
öröm volt nekem,
s boldogság e gyönyörű napon.
Jó lenne egyszer összefutni,
s a régmúltról beszélgetni.
Meglepetések hada nem ért véget nekem,
mikor másnap újra megláttalak téged...
 
 
Magányos vagyok
 
"Szeretünk" - mondták, de én nem hittem,
magamba fordulok és rendet teszek a szívemben.
Bár egy hely üres maradt, a mosolyod ide teszem.
Őrzöm, és mikor másra nézek, eszembe jutsz, kedvesem.
 
 Sírok, mert csak sírni tudok már,
arcod néha-néha feldereng,
mikor néha látlak, csak sírni tudnék bánatomban,
nem gondolok másra, csak a szép szemed mosolyára.
 
Mikor köszönsz, mikor mosolyogsz,
reményszikra gyullad szívemben,
hogy legalább egy kicsit szeretsz.
De más kezét fogod! Szívem összeszorul,
szemem könnyes lesz, de Te ezt már nem láthatod.
 
Sírni szeretnék, de Te ezt nem engeded,
arcod, mosolyod elevenen lebeg még a szívemben,
szemedbe egy hajtincs lógott, gondoltam, kisimítom,
de a kezem helyett egy másik lány keze nyúlt feléd,
Kedvesem.
 
 
Magány
 
Elmentél, itt hagytál az emlékekben ülve.
Szívem fáj, meg is szakadt már.
Mosolyodat még őrzi a pillanat tüze,
mintha még itt lennél velem.
 
Még érzem ajkad melegét, csókod ízét,
kezed lágy érintését a testemen,
de kinyitom a szemem, csak a falat látom.
 
Elteltek a hónapok mióta nem láttalak,
nem hittem volna, hogy ennyi idő után
gondolok, vágyom Terád,
üres az életem, szinte kong nélküled.
 
De éjjel az enyém vagy,
újra átélem a csodás pillanatokat.
Látom gyönyörű mosolyodat.
Újra suttogod a csalfa szavakat,
melyeket újra elhiszek neked.
 
Reggelre ébredve...
Üres az ágy mellettem...
Elmentél és itt hagytál...
Az emlékeimben ülve...!
 
 
A múltnak és a jövőnek
 
Összetőrt a szívem, darabokra hullott.
Egy vihar szétszórta mindet.
Keresgéltem őket, de csak lassan találtam mindet.
Magam elé vettem s illesztgettem össze,
de egy hiányzott a közepéből, egy pici darabka,
mely nélkül nem teljes, üres.
 
Elloptad s megtiportad, de vissza nem adtad,
de egy láthatatlan kéz kinyúlt és visszalopta
az üres helyre rakta, s megsimogatta,
majd eltűnt s hagyta, hogy összeforrasszam.
 
Visszajött és két kezébe fogta,
óvatosan, mint egy gyenge tavaszi virágot.
Nyugtató szavakat suttogott, kedvesen, óvóan,
és a szív megerősödött,
büszkén állta a vihar bántó szavát.
 
A meleg kéz új tavaszt s reményt hozott.
A kis szív bátortalanul, de újra dobog.
Lassan ugyan, de újra kezd szeretni,
nem ismeri teljesen, csak a meleg kezét.
De már ez is több mint a hideg ölelés,
melyet Te adtál neki annak idején.
 
A világ tovább forog nem áll meg,
én sem állok már, szeretek újra.
A széllel küldöm üzenetem a meleg kéznek,
beloptad magad a szívembe,
mely azóta is csak ezt dobogja:
Szeretlek édesem!
 
 
Ismeretln érzés
 
Teérted dobog a szívem,
bár nem ismerlek téged.
Mitől van ez érzés,
mely ismeretlenül tör át
magánom falán?
Ha rád gondolok, remeg a szívem,
bár nem ismerlek téged.
Rád gondolok szinte minden percben,
bár nem ismerlek.
Sose láttalak, bár tudom,
hogy ez nem akadály ifjú lelkemnek.
Beleremeg hangod puszta dallamára.
Mondd ki vagy te?
Tán egy manó, ki befészkelte magát
a testembe, lelkembe?
Tán egy álom, amiből csúnyán felébredek?
Nem tudom, de itt vagy előtörve
a szívemben, édesem.
 
 
Őszi reggel
 
Fáradtan nyújtózik a határ,
nyűgösen ébrednek a vén fák.
Álmosan visszabújik a mező,
ködtakaró alá, míg a nap feljő.
Pihenne már a vén fűzfa,
de a nap még hívogatja.
Dalos madár szól az ágán,
nyár szavát idézi árván.
Tépett koronáján aranylevél csillan,
lassan levetkőzi s álomba szunnyad.
Most még lomhán ballagó patak dalol,
tavaszról, forró nyárról,
 huncut szivárványról...
Lassan tova száll a dal,
puha álmot hagy, s betakar.
Álomba ringatja a vén fűzfát,
mosolyogva,
tavasztündérről álmodik, talán.     2018. október 16.
 
 
Angyalkám
 
Félelem s öröm rezdül bennem
új élet fogant egy tavaszi reggelen.
Együtt örültünk s hallgattuk a pici szívét,
megértük az első rezdülését.
 
Nőttél, s a szívem megtelt örömmel.
Megmozdultál s az angyalok táncra perdültek.
Oly távol van még az idő, mikor magamhoz ölelhetlek.
Illatodban fürödnék, s álmokat szövögetnék.
 
Teltek az órák, napok s hetek,
az öröm egyre jobban bennem remeg.
Pár hét, s a karom táva vár,
s énekelhetem az altatók hadát.
 
Egy perc örök idő lett, félelem és rettegés átölelt,
imám nem talált meg senkit...senkit.
Korai még, hogy e világra jöttél,
fekete napomra pici fényt hintettél.
 
Fájdalom s bánat volt e pár nap,
mikor pici testedet láthattam.
Remény apró magja sarjadásnak indult:
Kacagásban s örömben leljük majd kedvünk.
 
Egy reggel fényes angyal jött el érted,
ártatlan lelkedet elvitte a magas égbe.
Itt hagyott minket fájdalomtól kettétörve,
kérdések között, vérző, fájó szívvel.
 
Most itt állok a sírod előtt,
húz magához, nincsen már erőm...
A fájdalom s a veszteség hatalmas,
az emlék örök s fájdalmas... 
 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 19
Tegnapi: 9
Heti: 28
Havi: 19
Össz.: 29 691

Látogatottság növelés
Oldal: Érzelmek vihara (első verses kötet)
Régi és új versek, kapott novellák, saját történetek - © 2008 - 2025 - magan-versek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »