De jön az álom Gondolatom csupa vád és panasz,Mert megkötöm mint egy kölyök kutyát:Rohanna feléd árkon, bokron át-És durván mordulok rá. Itt maradsz! És rád sem gondolok. Sok vaksi gondRugdal, cibál mellém szegődve társul.Agyam a zajtól, bajtól még sikong,Azután lassan-lassan belefásul. De jön az álom, arcán gúny villan át:Gondolatomat, vinnyogó kutyátMegsimogatva láncáról eloldja. S az nyargal hozzád, szinte megbolondulva, Füledbe csókól, nyalja tenyeredS egész reggelig ott marad veled. Egyedül Fűz-gallyakon éles fények suhannak.Ködből felágaskodnak a hegyek.Ma mentél el. Átjár a hűvös fuvallat.Vadludak ékje szántja az eget. Nyers hangjuk, mintha szekér nyikorogna, Belémhasít a messzeségen át:Az idő szekere! Viszi orozvaA lombot...könnytelen nézik a fák. Égő szemem belebámul a ködbe:Partot, hegyet bejártam itt veled.Kapaszkodnám a fákba, vízbe, rögbe,Mintha kezem benned fogózna meg. Vad forgatagban eltévedt a gyermek,Anyját hívja,-rázza a rémület-Így állok. Hol a kedves arc? Didergek.Két hét. Addig mit kezdek nélküled? Délután A kedves alszik, szétomlik ölembenMeleg, sötét, vékonyszálú haja-Kint augusztus mély hegedűje dunnyogS felhők után kap a mandulafa. Még hallotta, hogy súgtam neki: Drágám,Félálomban felnevetett--Most elnyílt szájjal szunnyad az ölembenS én hajtom arcáról a legyet. Nézegetem, figyelem, hogy suhannakArcán az árnyak s hogy villan a fény--Összekulcsolt keze emelkedikÉs süllyed türkizkék pulóverén. Meg-meglibben a száradó ruha,Egy nyitvahagyott ajtó nyeketeg,Peteg a váza-virág himporaLábam zsibbad s moccanni sem merek. Nagy felleg rongyokkal törölgetiA szél az ég piszkoskék végtelenjét--A kedves hajába, szétfújt bozótbaZizegve hull s nászt ül két szemtelen légy... Emlékezés egy nyárra Midőn az alkony a természetetBetakargatja szürke fátyolábaEgy fénysugárt az égen ott feledS minden homályba süllyed el utána-- S e percben a nyárfaligetÉs szebb, üdébb a rét virága, bokra:Egy bűvös kéz a földet és egetKápráztató közös mezőbe fogja; Így az emlékezet, késett sugárVisszatéved az elmerült napokra:Szigeti fák közt hűvös illatú nyárS mint akkor, minden újra él ragyogva: Hamvas hajad s hajlékony termeted,Mit átfon karom, mint fát a folyondár;Az éj, mely izzó ajkunktól piheg, Szemed, mely tisztább minden csillagoknál... Maradj velem, te nyájas arcú nyárIllatozzál, szerelem rózsaága!Lobogj, lobogj; te megkésett sugárVirulj ki újra, lelkem ifjusága!