Tavaszi elégia ...Merengtem: most vetik fel fehérlő szűzies ágyadS irigyeltem cseléded, ki vár, míg vetkőzöl,És aki elmenőben kecses melledre láthat,Min kis kupolát formálsz, imára tett kezedből.S szembe tűnt egy alkony, halkan súgtad nekem, Hogy egy imába foglalsz fáradt, aggot apáddal...Ó látod-e még, édes, a múlt ködein általApád szelíd, halt arcát s alázatos fejem?....... A vén ligetben A vén ligetben jártunk mindkettenAludt a tölgy, a hárs, a nyár;Hozzám símult félőn, ijedtenS éreztem: nem a régi már.Ketten suhantunk, halk volt a hangunkS csendes volt a szívünk nagyonÉs mégis csókba forrt az ajkunkAzon a sápadt alkonyon. Jezéből a fűre könnyesen, gyűrveLehullott egy csöpp csipke - rom,Fehéren és halkan röpült el,Akár egy elhervadt sziromSzeme rámnézett kérdőn, búsan:Nincs búsabb szem mint aki kérIly szomorúan, ily koldúsanMért hívtuk egymást ide? Miért? S mondta, hogy késő már az éj s őMegy...mennie kell...s elfutHallottam, haló zaját a lépcsőnS nem tudom meddig álltam ottAztán...le és fel jártam a parkbanMint aki valakire vár.Gázolt a sarkon síró avarbanS aludt a tölgy, a hárs, a nyár... Egy leány Egy kobzos, görög lányt szerettemAkit ti sohse láttokVár rám magányos utcák szögleténKarcsú és izmos, akár egy legényNyakamba ugrik s átfog. Elhagyott parkban ütjük fel tanyánkCsörgő vizeknélA lombok felett bújdos az égi lángSok csodacsillag néz le mireánkS ez a hely szentély. Nagy hárfája ezüstösen villog az éjbenS penget sok régi daltS a furcsa pitypang táncol az útfélenS billeg sok bóbitás banka kevélyenS a szél sóhajt. S egyszerre elhagyja a lány a hárfátS nem tudom mire gondolLedobja selymes, puha ruhájátRámfonja a testét, rámtapasztja szájátS csókol, csókol... Tán arra gondol: meg kell egyszer halnunkS nem lesz többé kacaj az éjszakánLehull a csillag elporlad az ajkunkElfutnak a vizek, meg kell halnunk...Szegény leány.... Szobák Vörös márványból építek nekedHázat, fehér madarak bús szigetjénAhol örökös rózsaszín, hideg fényBorong a végtelen vizek felett.Fényes korú, mezítelen, barna nőkSúrolják majd hajlongva hűs szobáidS dalolják messze otthonunk danáitMíg setét rózsákként cügg bús fejök. ... S ha majd este a vén vizeken átTávol partok felé merengnek a cselédekS a mi bús asztalunkon elhűl az esti étekÉn furcsa bánataim, édes, ne nézdd tovább:Vezess be kisanyásan a harmadik szobábaAhol születnek a setét rímekForralj kedveskedőn, lágy zümmögő vizetÉs hints teát és mérget szelíden a pohárba... Este a temetőn Vén, halottas, esti kert...Itt-ott ferdén, egyedűlEgy-egy tél-túl földbevertFurcsa fejfa hegye dűl:Megpihenne, ósdi rom,Elzuhanna békibenLent a fűves, ó sironHol gazdája rég pihen... ... Most a tiszta esti égGyengezőld és tág mezőNyugodalmas, rest vidék,Egy-egy halkan érkrzőCsillag csillog: angyal ott,Őrző angyal, azt hiszem,Földre ballag most gyalogS kézi kis lámpást viszen... ... Ősz ....Kedves fiam, vezess el engemA lányomhoz a városaljba...Fütyülhetsz is... Mért mennénk csendbenHisz Anni meghalt, úgyse hallja. De lásd kitudtam ám a módjátVén szilfaágból botot nyestemRá, ó venyigét s késő rózsátS most kimegyünk hozzá mind a kettenErős édes, illatos életHármas imáját elmondjukBotunk háromszor megsuhantjukÉs Anni meglásd újra éled. Meddő órán Magam vagyokNagyon.Kicsordul a könnyemHagyom.Viaszos vászon az asztalonFarigcsálok lomhán egy dalonVézna szánalmas, figura énÉn, én.S magam vagyok a Föld kerekén.